Civis Humán Nevelőszülői Hálózat
„Nem is az a lényeg, hogy hol vagyok, hanem hogy a békességet megtaláljam. Szerintem erről szól az adventi időszak. A magunk békéjét kell megtalálnunk, a helyünket a világban, hogy megértsük, hol tartunk, s jó úton járunk-e.”
Rúzsa Magdolna
Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. A karácsonyt megelőző várakozás az eljövetelben éri el jutalmát.
Az adventi időszak minden évben még intenzívebb, mint az év többi napja, hiszen a karácsonyi várakozással egyfajta „kötelezettséget” is nyakunkba vesszük azzal, hogy próbálunk erőnkhöz mérten és sokszor még azon felül is segíteni, azon partnereinknek vagy szervezeteknek, ahová az alap tevékenységünk miatt az év során fizikailag sem tudunk eljutni.
Úgy gondoljuk, hogy nekünk ez kötelességünk. Amiatt is választottuk ezt a hivatást, mert azt gondoljuk, hogy az ilyen időszakban többet kell adni, hiszen a vírushelyzet még a karácsonyra is rányomja a bélyegét. És mindenre. Elképesztő, hogy nem lehetne mondani egy olyan dolgot a mindennapi életünkből, amelyet ne befolyásolna kisebb vagy nagyobb mértékben.
Így történt a mai nap folyamán, hogy a Civis Humán Nevelőszülői Hálózatnak eljuttattunk 100 élelmiszercsomagot kiemelt partnerünk a Nagykonyha kft jóvoltából és 100 db tisztítószer csomagot a Civis Szociális Étkezési Központ jóvoltából, hogy amennyire csak lehet az idei karácsony mindenkinek legyen békés és boldog.
Nekünk ez az utunk, így találjuk meg a saját békénket és nekünk itt van dolgunk a világban!