Milyen egyszerű kérdés és felelet és aki ebben nincs benne az el sem tudja képzelni, mit jelent ez a válasz.

Eleve hátrányos helyzetben vagyunk, hiszen általában olyan csoportokkal foglalkozunk, akiknek az érdekérvényesítő képessége csekély, így ez rávetül az egész szektorra és kihatással van rá, de mi mégis itt vagyunk.

Bár magunkat ünnepelni nem volna ildomos, mégis a szociális munka napja alkalmából néhány gondolatot fogadjanak tőlünk szeretettel. És ha máskor nem is a mai napon sokszor gondoljanak azokra a barátainkra, akik olykor életüket kockáztatva is mennek előre a segítést és az emberi életet tartva szem előtt.

Van egy szakma vagy egy hivatás, ahol nem számít, hogy esik az eső, fúj a szél, pandémia van, itt menni kell, hiszen embertársainkról kell gondoskodnunk. Sajnos sok esetben az egyetlen kapocs a világhoz a szakember megléte, aki igyekszik a deprivált egyénnek segítség nyújtani.

Azt hiszem, hogy aki ezt munkaként fogja fel, az inkább előbb, mint utóbb, de pályaelhagyó lesz, hiszen az a tapasztalat, hogy ezt csak hivatásként lehet űzni.

Mennyire régi történet ez. Ha időrendben akarnánk rendezni a történéseket, akkor vissza kellene nyúlnunk egészen az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédig. Azóta megannyi társadalmi változás ment végbe a világban és mégis: a szociális professzió, jelentjük él. Nem biztos, hogy virul, de egyre inkább azt látjuk, hogy óriási szükség van jó szakemberekre a szociális szektorban is. A világ egyre bonyolultabb és a benne lévő viszonyok is egyre bonyolultabbak, ahol egy jól tájékozott, empatikus, a világot kiismerő, szakmai tudással felvértezett ember, mintegy világítótoronyként funkcionál.

Jönnek szembe a címszavak: hadirokkantak ellátása, gyámság, egyházak, céhek, szerzetesrendek, ispotály, dologház, társadalombiztosítás, szolidaritás. Kis hazánkban: szegénygyám, egri norma, Esztergár Lajos, ONCSA, szociális munkás felsőfokú képzés.

Mennyi történet, mennyi küzdelem, mégis egy közös van bennük: a kor embere.

Mindig az ember van a középpontban, a maga esendőségével, ki mindig küzd, lehetőségeihez képest igyekszik ötről a hatra jutni. Önerőből megvalósítani az álmait. Sokszor sajnos rajtunk kívül álló okok miatt is megcsúszhatunk. Válságba kerülhet az életünk. Szerintem egy dologra bizton számíthatunk: egy szociális munkás mindig ott lesz és igyekszik megmenteni minket.

Kicsit kifordítva a Halott Pénz dalát:

„Mi ott leszünk, mikor feladnád!”

Ez alkalomból is köszöntünk minden kollégát a népkonyhán innen és túl, az idősgondozásban, a gyermekvédelemben mindenhol.

Legyetek jók és vigyázzatok magatokra! A világnak szüksége van rátok!